Itt van Magyar Péter öt legkínosabb botránya
Botrányt botrányra halmoz az európai parlamenti képviselő, ellenzéki pártelnök, aki nem is akart képviselő lenni, a mentelmi jogot is eltörölte volna, viszont ma már épp ez védi.
Újabb ellenzéki párt tűnik fel a magyar politika horizontján – írja a Magyar Hang.
Új Világ Néppárt néven pártot alapított Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki az első Orbán-kormányban oktatási miniszteri posztot is betöltött – számol be a Magyar Hang. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy csütörtökön mutatják be formációjukat és céljaikat az egykoron LMP-s Ábrahám Júliával és az egészségügyi szakértőként megismert Lantos Gabriellával.
Pálinkás József az utóbbi időszakban többször is felszólalt a kormány politikája ellen. A Magyar Hangnak még tavaly decemberben adott interjújában azt mondta, a rendszer tartósnak tűnik, de feltűnőek azon gyengeségei, amelyek a bukását okozzák majd. Az oktatás, a gyógyító ellátás, a tudományos kutatás, az államigazgatás szakmai leépülése előbb-utóbb kétséget kell, hogy ébresszen minden magyar állampolgárban
(hang.hu)